FilmFun

FilmFun

Random review: Üvegtigris

Az igazi magyar humor koronázatlan királya

2024. március 24. - CriticKrisz

Eléggé hadilábon állok a magyar filmekkel. Nagyon tudok örülni annak ha egy hazai alkotás jó. De sajnos nagyon meg is lepődök rajta. Főleg a közelmúltban. De azért régebbről akad pár gyöngyszem.

mv5bmmm3mmvlnzmtnjhhzi00zdqylthmmzctmdjknzvhzjk3zmzkxkeyxkfqcgdeqxvyntkzmzmynda_v1.jpg

Számomra pedig a majdnem legfényesebben csillogó nem más mint az Üvegtigris. Ebből a filmből az hiányzik ami a legtöbb magyar filmben sajnos meghatározó: a modorosság. A megírt történet és dialógus szaga. Itt annyira életszerűek a párbeszédek és igen, tényleg ilyen figurák mászkálnak ilyen helyeken. Persze nem ennyire jó karakterek mint Lali, Gaben vagy Csoki. Akiket egyébként fantasztikusan keltenek életre ezek a színészek. A humor fantasztikus ebben a filmben. A szövegek óriásiak. Szinte biztos vagyok benne,hogy minimum a fele impro. Rengeteg szállóige került a magyar köztudatba a filmnek köszönhetően. Konkrétan megunhatatlan alkotás. Az egyik kedvenc magyar filmem. A másik pedig az Üvegtigris 2. Ugyanis ez az alkotás meg tudta azt lépni amit oly sok más folytatás nem: jobb mint az elődje.

mv5byzg0mmi3njutzjzkyy00mmjmltljmtitzgvjn2vkmgfhmdg3xkeyxkfqcgdeqxvymzc1mduyoty_v1.jpg

Vélemény: Halloweeni körhinta

Ez az a tipikus hororrfilm amit meglátsz a moziműsorban és úgy futsz át rajta mint rajtad a szilvás tejföl. De a második esemény biztosan izgalmasabb lesz.

646.webp

A történet 80 milliószor látott és a leges legalapja még nem is lenne hülyeség. De innentől meghal a film. Pedig amikor a film eleji stúdióbemutatások közepette kiderült,hogy ez egy skandináv produkció megörültem. Na ebben semmilyen skandináv hangulat nincs. Semmiféle krimi szál. Nulla atmoszféra. Jellegtelen hangulat. Pocsék színészi játék. Ami óriási blama egy horrorfilm esetében: konkrétan nincs ijesztő jelenet a filmben. Egy ideig vártam hátha egyszer majd látszik valami szaftosabb részlet. Amikor pedig látszott akkor már azt kívántam bárcsak ne mutatták volna meg. Tudjátok nem is igazán ennek a filmnek a létezése a bosszantó hanem az,hogy ilyen alkotások moziba kerülnek, egy Evil Dead Rise viszont nem.

 

074.webp

Eszmefuttatás: Mi a helyzet az MCU-val?

Vajon elég lesz egy sikeres Deadpool a reneszánszhoz?

A Marvelt vagy szűkítve, az MCU-t (Marvel Cinematic Universe) senki olyannak nem kell bemutatni aki az elmúlt 10 évben járt mozi közelében. Lehet ez olyan ember aki szereti és olyan is aki nem. De azt mindenképpen ki lehet jelenteni,hogy a Marvel filmek meghatározó szereplői voltak a filmes világnak az elmúlt 15 évben. És majdnem ekkora popkulturális hatással is voltak a világra.

marvel_cinematic_universe_logo.png

Viszont az elmúlt időszakban valami nem stimmel. Egyértelmű,hogy az Infinity Saga egy olyan mércét állított fel amit rendkívül nehéz lenne hozni. Talán nem is mindenki várta el ezt. De ami jött arra viszont kevesen számítottak. A Végjáték után úgymond lecsengésképp jött még egy Nincs hazaút ami a fan service miatt még működött is. Személy szerint a Love and Thundert is szerettem. De ez már csak annak jött be aki teljesen tudott menni Waititi eszementségével. Az ötödik fázis pedig elég gyatrán néz ki eddig. A Hangya és a Darázs: Kvantumánia volt hivatott felvezetni az ötödik fázist és bemutatni annak főgonoszát, Kangot. Itt a dolog már több sebből vérzik. Például Kang megformálója Jonathan Majors botrányba keveredett. Testi erőszakot alkalmazott párja ellen így a bíróság elé kellett állnia. A Marvel meg így inkább kiállt mögüle és egy ideig úgy tűnt teljesen kukázzák a Kang vonalat. Ez azért is tűnt drasztikus lépésnek mert egy elég komoly mérföldkőnek számító Bosszúállók filmet a Kang-dinasztia alcímmel látták el.

960x0.png

Ezután már olyan hírek láttak napvilágot, miszerint maga Kang mint karakter nem lesz eltávolítva. De Majors mint színész igen. Ergo újracastingolják a karaktert. Ez a multiverzumok ismeretében nem lenne nagy dolog. El is kezdődött a találgatás. Többek között Colman Domingo és John David Washington neve is felmerült. De ez a mentőcsónak még arrébb van. Viszont egy úszógumi minimum kéne az MCU-nak a felszínen maradáshoz. Ugyanis az eddigi legújabb filmjük a Marvelek földbe állt. Bár a kritikai fogadtatása nem siralmas, a bevételi adatai azok. Ez pedig a Disneynek, amely a Marvel filmes jogait birtokolja, nagyon rossz hír. A Mickey-egeres cég ebben az évben nem sok mindent dob piacra mozis fronton. Elvégre a színészek és a forgatókönyvírók sztrájkja szépen betett a filmgyártásnak. Így, bár a Deadpool harmadik részét is megrángatta a SAG-balhé, sikerült befejezni az egyedi szuperhős kalandját. Amely egyébként a Deadpool és Rozsomák címet kapta. Így visszatér és megtér nagy barátja mellé Hugh Jackman.

hugh-jackman-ryan-reynolds-deadpool-012324-4-3a6ee7a8c28b472c9a347a431f3b225b.jpg

Többek között ennek köszönhetően a Deadpool és Rozsomák szinte biztosan anyagai siker lesz. De már maga Ryan Reynolds elképesztően stílusos szuperhőse is garancia a boldogságra. Csak az a kérdés,hogy elég lesz-e ez ahhoz, hogy a Marvel fanok és az úgymond semleges nézők visszataláljanak a legsikeresebb szuperhős istállóhoz. Plusz érdekesség,hogy minderre egy X-Men karakterre lesz nagy szükség ami nem olyan régen került a Disney égisze alá,hogy ilyenformán jelen lehessen ebben a moziverzumban. 

cf63209dc7689dd0c53e9fd029c0201b2a-17-deadpool-x-men_rsquare_w400.jpg

A Disney új stratégiája Kevin Feige elmondása alapján a sorozatok terén is változni fog. Szabad szemmel jól látható volt az,hogy csak úgy ömlik a tartalom a stremingplatformra, csak éppen a minőség marad el. Ezt elismerték a vezetők is, így stratégiaváltás van folyamatban. Kevesebb sorozat fog érkezni a kisképernyőre de ezek erősebb alkotások lesznek. Legalábbis ezek a vágyak. És reméljük találkoznak ezek a remények és a nézői elvárások. Mert mindenkinek szüksége van hősökre és jó lenne ha ezeket meg is kapnánk, új köntösben. De ha mégsem alakul így az Infinity Saga egy olyan dolog amit nem vehetnek el tőlünk és aki együtt élve ezzel az egész sorozattal átélte ezt, az egy életre szóló filmes és mozis élménnyel gazdagodott.

 

desktop-wallpaper-avengers-endgame-assemble.jpg

 

Random-review: Hannah Grace holtteste

A Hannah Grace holtteste kissé kifordítja az ördögűzős filmeket. Itt ugyanis azt láthatjuk mi történik a ceremónia után. A helyszín egyébként nagyon rendben van. Valószínűleg az a film legnagyobb erőssége. Az biztos,hogy nem a színészi játék. Talán egy tehetségesebb főszereplővel valamivel erősebb lehetett volna a film ezen része. Bár a horrorokban sosem az Oscar-díjas alakítást keressük. Az ijesztések,mint oly sok más filmben a zsáneren belül itt is akkor működnek igazán amikor a háttérben megmozdul valami vagy éppen csak sejtet valamit a film. Amikor már szemtől szembe kerülsz a gonosszal kissé elveszik az ereje. A Hannah Grace holtteste bár megpróbálta, nem reformálta meg az ilyesfajta horrokat de egyszer érdemes megnézni. Már csak a hullaház helyszín miatt is. De ha már hullaház akkor sokkal inkább a Boncolás című filmet ajánlanám.

 

476.webp

Eszmefuttatás: A Harry Potter filmek

Ez tényleg olyan mint valami varázslat!

Az ajkai Kultik mozi jóvoltából volt lehetőségem moziban megtekinteni a Harry Potter összes részét, a legtöbbet most először ebben a formában. Hatalmas élmény volt!

 1_6ejlg1l8xppkfnuzliipwa.png

Tudni kell rólam,hogy óriási Potter-fan vagyok. Nálunk évente minimum négyszer lemegy az egész széria maraton jelleggel. De mint említettem moziban eddig kevés részét láthattam. Konkrétan egyet, az Azkabani foglyot. De most ennyit a moziélményről, jöjjön a filmekről szőtt eszmefuttatásom.

 

Az első rész amolyan bevezetés a varázsvilágba, amely filmben Harry szemszögébe belehelyezkedve élhetjük át mi is új élményként a mágia ezer fajta megnyilvánulását. Mondonom semmi kell,hogy a legmegfelelőbb szó ennek a résznek a jellemzésére szerintem a varázslatos. Egyrészt J.K. Rowling olyan fantáziavilágot álmodott meg és vetett papírra ami minden részletében elképesztő. Másrészt ezt nagyszerűen sikerült mozgóképre adaptálni. A Bölcsek Köve egy elképesztően hangulatos film. A karakterek szerethetőek. Ron Weasley emelett egy kifejezetten jó comic relief figura. A film látvány és színvilága magával ragadó. A történet a könyvből adódóan természetesen nagyon jó. A CGI bár ennyi év távlatából már néhol gyengécske de egyáltalán nem lehet haragudni a filmre emiatt. Ja és óriási karácsonyi alapfilm.

 hp-f1-philosophers-stone-harry-ron-hermione-common-room-petrificus-totalus-web-landscape.jpeg

A Titkok kamrája bár megmaradt meseszerűnek, mégis lépett egy irányba. Ez pedig akármennyire meglepően is hangzik, szerintem a horror. Nyilván nem a keményvonalas, kaszabolós félére gondolok. De vannak benne hátborzongató részek és a Baziliskus kifejezetten ijesztőre sikerült. Amellett,hogy technikailag nagyon jól néz ki egy 2002-es filmhez képest. A rendezői székben ugyanúgy Chris Colombus ült,mint az első rész esetében. És a Reszkessetek betörőket is dirigáló szakember keze munkája egyértelműen érződik a második részen is. 

 mv5bmty3ntuxoti5mf5bml5banbnxkftztcwodu1mtcwna_v1.jpg

A személyes kedvencem az Azkabani fogoly pedig nemhogy tett egy lépést egy másik irányba, hanem konkrétan műfajt váltott. Alfonso Cuarón egy sokkal sötétebb hangulatú és creepybb cuccot tett le az asztalra. Aminek a hangulata és az atmoszférája elképesztően erős. Helyenként már jólesően nyomasztó. A horror-elemek itt méginkább előtérbe kerülnek. Kezdve a vérfarkassal, egészen a filmtörténet legkreatívabb lényei közé tartozó Dementorokig. Belép a történetbe az egyik kedvenc karakterem Sirius Black, egy fantasztikus színész , Gary Oldman alakításában. Én személy szerint úgy érzem,hogy Alan Rickman jelenléte is kezdett igazán megerősödni. Egyébként itt azért látszik,hogy két évet ugrottunk mert a főszereplő színészek láthatóan megnőttek.

 mv5bmtmyntu2mjy4nl5bml5banbnxkftztcwnjq4njgymw_v1.jpg

A negyedik rész a Tűz serlege szerintem a gyengébb etapok közé tartozik. No ez nem azt jelenti,hogy rossz lenne csak egymáshoz viszonyítva értem ezt. Itt egyébként divat lett a félhosszú haj a fiúknál. A story egyébként jól össze van rakva. Lüktető a film, nincs üresjárat. Olyan mint egy igazi mese. A Trimágus tusa nagyon központi eleme az egésznek, amely törzsből magabiztosan nőnek ki a történet mellékágai melyek talán néha érdekesebb virágokat hoznak,mint elsőre gondolnánk. Nem elfelejteni,hogy itt láthatjuk először Ralph Fiennes megformálásaban Voldemort nagyurat és talán itt történik az első megdöbbentő haláleset. 

 harry-potter-and-the-goblet-of-fire-1200x675.jpg

Az ötödik rész szerintem a könyvek és a filmek között is a legkevésbé jó. A Főnix rendje maga mint cím többet ígér,mint amit ad. Drámából viszont kijut bőven mert elveszítjük az egyik legjobb karaktert Sirius Black személyében. Ezt a filmet nem is igazán tudom részletesen véleményezni mivel szerintem eléggé egysíkú. 

 unnamed.jpg

A hatodik részt már inkább. A Félvér herceg egy sötét tónusú alkotás. Kifejezetten nyomasztó és groteszk hangulattal. De mindez nagyon jól áll ennek a világnak és ennek a történetnek. Szintén komoly veszteség Albus Dumbledore halála és egy erős drámai vonulatot ad a film lezárásának. Itt közli az alkotás,hogy innentől megváltozik sok minden. Ez így is lett.

 mv5bnzq0mjgwmtgyov5bml5banbnxkftztcwnzeyodmynw_v1.jpg

A Halál ereklyéi első része egy komoly film. Szinte már akciófilm. Épphogy nem pisztolyokkal lőnek egymásra a szereplők. Sokan nem szeretik annyira ezt a részt mert unalmasnak vagy eseménytelennek tartják. Én nem úgy gondolom. Szerintem a hangulata és a melankóliája pont hogy belevezet abba az atmoszférába, amiben ez a világ és a benne élő emberek éppen vannak. Tökéletesen adagolja az akciót és a történetbeli lépéseket. A lezárás pedig egyfajta fájdalmas felcsigázás. Valamint ebben a részben van a Halál ereklyéi mese, ami az egyik legjobb történet a történetben és elképesztően kreatívan lett megcsinálva.

 mv5bmjm4nda5mjyynl5bml5banbnxkftztgwmdi0odazmze_v1_ql75_uy281_cr88_0_500_281.jpg

A finálé pedig a Halál ereklyéi második része. Na erre már semmiképpen sem lehet azt mondani,hogy unalmas vagy eseménytelen lenne. Ugyanis az alig több mint két órás film legalább fele maga a roxforti csata. Ami egyébként elképesztően látványos és emocionálisan is jól működő. Sok film esetében szerintem elrontják a nagy finálé nagy összecsapását. Itt viszont szerintem el lett találva. Ez a film méltó befejezése ennek az elképesztően jó történetnek.

 mv5bmtg0oduznzexof5bml5banbnxkftztcwmdm3mtg4nq_v1.jpg

Az utolsó ELŐTTI képkockák nézése közben nehéz búcsút venni a szeretett karakterektől. Éppen ezért érzi az ember,hogy időnként újra kell nézni ezeket a filmeket. Mert a Harry Potter világához fogható varázslatos dolog nincs még egy a filmtörténelemben. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem készült még jobb alkotás ezeknél a filmeknél. De a Harry Potter hangulata egyedülálló.

harry_potter.jpg

 

Vélemény: A levegő urai

Steven Spielberg produkciós cége az Amblin közreműködésével az Apple legyártotta az utóbbi idők egyik legjobb sorozatát. Ez a Levegő urai.

yxzm6cyfcity5fgfki1sdvoumal.jpg

A sorozat-amiben egyébként Tom Hanks is részt vett mint executive producer- első blikkre nem tűnt egy magában sokat rejtő cuccnak. Legalábbis számomra. Alapból nincs problémám a katonás és háborús történetekkel de valahogy a repülő század kalandjai nem csigáztak fel mint tartalom. Annál inkább a nevek, akik szerepelnek benne. Rögtön itt a kedvenc színészem Austin Butler. Aztán a titkos kedvencem Barry Keoghan. És mint már említettem korábbi írásaimban: szerintem az Apple gyártja a legminőségibb sorozatokat. Szóval adtam egy esélyt neki. És de jól tettem! Az első résztől fogva egyre csak nőtt az adrenalin és a sori folyamatosan emelte a tétet. Persze ott van benne az amerikai pátosz de ettől simán el tudsz tekinteni mert mindez nagyon jól meg van írva és rendezve és fene egye meg, működik. Ahogy működik az intro is amit valahányszor újra kellett néznem minden rész előtt. Pedig az aztán tényleg csöpög a giccstől de akkor is hátborzongató. A látvány valami elképesztő. Inkább mozifilm minőség mint sorozat. A színészek kitesznek magukért. A két már említett név mellett még mindenképpen szeretném kiemelni Callum Turnert, akit láttam már ebben-abban de úgy igazán színészkedni még semmiben sem. Na itt már igen! Valamint Nate Mann-t, akit viszont még emlékeim szerint semmiben sem láttam de itt nagyon is. Elképesztő volt a jelenléte. Bár az elején többször írtam,hogy a sorozat kissé pátoszos lehet, nem szeretném elbagatellizálni mindazt amiről az egész szól és azoknak a hősöknek a tetteit, akikről szól. És akikről egyébként szépen megemlékezik a sorozat is. Valamint ez az egész, úgymond előítélet a sorozat pátoszosságával szemben átalakul benned útközben. Mindent összevetve tehát a Levegő urai egy olyan sorozat ami már az elején magával ragad és egyre jobban rezonálsz vele, amikor aztán már úgy érzed,hogy együtt dobban a szíved az egésszel. Ilyen emocionális hatással rég volt rám széria.

 

642190_1705660146_106.jpg

Mit várok tőle? : A 3-test-probléma

Minden "Mit várok tőle?" írás úgy születik, hogy nem nézek előzeteseket.

Új sorozat érkezik a Netflixre pár napon belül. Méghozzá a 3-test-probléma. Ami egy igazi sci-fi durranásból lesz adaptálva kisképernyőre. Legalábbis amennyire én tudom ez bizony az. Bár nem olvastam.

3-body-problem-1296x700.jpg

A dolog egyébként jó kezekben van, merthogy az alkotópáros ugyanaz mint a Trónok harca esetében. Nevezetesen D.B. Weiss és David Benioff. Sajnálatos,hogy e két név hallatán sok mindenkinek a GoT utolsó szegmense ugrik be és emiatt rossz a szájíz. De emlékezzünk arra,hogy voltak azelőtt is évadok, amik viszont piszok jók lettek. Biztató jel lehet ezzel kapcsolatosan pedig az, hogy addig voltak igazán erősek a Trónok harca részek, amíg ők ketten egy kész könyvből álmodhattak valamit képernyőre. Itt pedig, a 3-test-problémánál ez nem probléma (haha). Mivel egész végig egy már meglévő írott alapanyagból dolgozhattak Benioffék. Ennek tükrében én szinte biztos vagyok benne,hogy minőségi cucc készült. Abban már kevésbé vagyok biztos,hogy ez engem el fog-e találni. Én ugyanis nem vagyok egy hardcore sci-fi fan. De ha valamit meg tudok fogni és be tud csavarni akkor az nálam is működik. Sajnos a nemzetközi sajtó kritikái egyelőre nem a legjobbak. A pár szerencsés aki már láthatott pár részt nem volt elragadtatva de azért nem teljesen lesúlytóak az írások. Szerintem mindenképpen kéne vele tenni egy próbát. Már csak azért is mert mégiscsak egy nagy horderejű alapanyagból készül és akik készítik azok tették le az asztalra az utóbbi évek egyik legjobb sorozatát.

 

617479_1701935309_1776.jpg

 

Mit várok tőle? : Országúti Disco (2024)

Minden "Mit várok tőle?" írás úgy születik, hogy nem nézek előzeteseket.

Március 21-én megérkezik a Prime Video-ra az Országúti Disco remake-je, Jake Gyllenhaal főszereplésével. Hogy érdemes volt-e elkészíteni a feldolgozást az majd kiderül. De hogy szerintem volt-e értelme? Miért ne lenne?

road-house.jpg

Az Országúti Disco egy '80-as évekbeli, kissé cheesy cucc volt. Ami azért megtalálta a közönségét. Köztük engem is. Még akkor is ha egyrészt még nem is éltem akkor, másrészt pedig látom a hibáit. Akaratlanul is össze lesz hasonlítva a feldolgozás az eredeti művel. Így rögtön sarkalatos pont lehet, hogy vajon Gyllenhaal fel fog-e tudni nőni ahhoz a feladathoz,hogy Patrick Swayze nyomdokaiba lépjen. Véleményen szerint Jake Gyllenhaal egy elképesztően tehetséges színész aki szinte bármit el tud játszani. Így nem lesz gondja a kidobó szerepével sem. Az már más kérdés,hogy lesz-e olyan ikonikus, mint elődje. Ehhez persze magának a remakenek is egyedinek kell lennie és nem elég az ha egy tucatfilmként funkcionál. Az,hogy Connor McGregor ehhez hozzá tud-e tenni akármit is azt nem tudom. Mindenesetre ő is szerepel az új Országúti Discoban. A film körül voltak kisebb balhék. Például az lett beígérve a rendezőnek,hogy mozikban is meg lesz futtatva az alkotása. Ennek ellenére ugye rögtön streamingen debütál. Valamint érkeztek hírek melyek szerint Gyllenhaal nem volt a legjobb fej a forgatás során. De aztán ennek lehet a fele se igaz. Az viszont tény,hogy pár nap múlva magunk is megtapasztalhatjuk mit sikerült összehozni. Személy szerint nem gondolom, hogy olyan kultfilm lehet belőle,mint kis túlzással kultfilm az 1989-es verzió de lehet ez egy látványos bunyókoreográfiákkal megtámogatott, laza tavaszi film ami kikapcsol a hétköznapokra. Mindemellett pedig korunk egyik legjobb színésze szinte garancia a magas színvonalú karakterbemutatásra. 

 

road-house-poster.jpg

 

Mit várok tőle? : Godzilla x Kong: Az új birodalom

A vélemény előzetes megtekintése nélkül született.

Írhatom ezt szinte minden ilyen rovatban de ebben az esetben sajnos láttam az előzetest. És nem azért sajnos mert annyira szörnyű volt hanem simán csak nem szeretem ha akármit is lelőnek nekem a filmből. Sajnos mostanában pedig az előzetesek inkábbösszefoglalók. Így kerülöm is őket mint a tüzet de a moziban nem sok választásom van. Szerencsére a Godzilla x Kong trailere nem sok mindent árul el. Ennek ellenére van véleményem arról, mit hozhat nekünk ez a film.

khongt-1_fzz8_640.jpg

Úgy érzem mindenképpen egy monumentális moziélményt. Az ilyen filmeket nagyvásznon kell megtekinteni. Még akkor is ha valószínűleg nem kapsz egy mozgóképes mérföldkövet. De szinte biztos vagyok benne, hogy rettentően szórakoztató film lesz. Én személy szerint szeretem az óriásszörnyes mozikat. Bár a régebbi Godzillát többre tartom,mint bármelyik újat ( a Minus One-t sajnos én sem láthattam, csakúgy mint itthon senki...). A 2005-ös King Kong egy korát rettentően megelőző film volt. De ezeknek ugye szinte semmi köze az Új birodalomhoz és ilyen módon az új franchise-hoz sem. De ezen belül is találni gyöngyszemet. Nem hiába egyes számban fogalmaztam. Ugyanis szerintem a Kong: Koponya-sziget egy nagyon-nagyon jó film és mindenképpen kiemelkedik ezek közül az alkotások közül. Nyilván rohadt jól néz ki de ez majdnem mindegyikről elmondható. Az viszont nem,hogy stílusa van és elképesztően jó hangulata. Na de vissza az eredeti filmünkhöz. Viszont kellett ez a kis kitekintő. Mert így tudom kontextusba helyezni mire számítok. Arra, hogy sajnos nem fogunk egy újabb Koponya-szigetet látni. Hanem inkább közelebb lesz ez az alkotás a Godzilla filmekhez. De talán megáll középen és ilyen módon a Godzilla Kong ellen szintű cuccot kapunk. Ami egyébként nem volt fájdalmas de nem is egy igazán kiemelkedő film a műfaján belül sem. Szóval szerintem egy maximálisan szórakoztató, popcorndaráló blockbustert kapunk majd és ezzel teljesen ki is elégíti majd az elvárásaimat. Ha mindezt sikerül kiegészíteni majd eszeveszett minőségi látvánnyal, ne adj isten valami extrával a történetben, akkor nagyon boldog leszek.

A film március 28-tól megtekinthető a mozikban.

 

mv5bmwi2zme0mmytm2zmzs00owy1ltg1yzctodczzgizndqwzdm2xkeyxkfqcgdeqxvymtuzmtg2odkz_v1.jpg

 

Napoleon

Ridley Scott elkészítette újabb történelmi eposzát az Apple TV+-nak. Illetve a moziknak is, mivel az Apple úgy döntött 2023-ban három filmjét is nagyvásznakra küldi mielőtt streaming platformján elérhetővé tenné őket. Ez gazdaságilag kevésbé, presztízs nézőpontból pedig mérsékelt siker lett. A Megfojtott virágok bár anyagilag bukott, a díjszezonban érdekelt volt. Az Argylle egyik szempontból sem volt versenyző. A Napoleon pedig, lássuk:

21xp-napoleon-03-mwvc-articlelarge.jpg

Bár tényleg eposzi, a nagyívű szót nem tudnám használni vele kapcsolatban. Méghozzá azért mert pont a nagy ív hiányzik belőle. Olyan, mintha egy sorozatot néznél zanzásítva. Tőlem távol álljon, hogy szeressem a vontatott történeteket de egy sebességfokozattal visszakapcsolhatott volna Scott. Bár létezik egy rendezői változat, amit még semmilyen platformon nem láthattunk. Lehet, hogy ez rendbe teszi azt a részt ami a hiányérzetemet generálja. De egyelőre azt tudom értékelni amit láttam. És azért ebben is van értékelendő. A csatajelenetek fantasztikusak. A nagy totálok lenyűgözőek. A film rendkívül explicit ami jót tesz az egész megítélésének. Joaquin Phoenix jól hozza a hadvezérként rettentő, civilben szerencsétlen flótás Napoleont. Vanessa Kirbyben érezhetően több van és elvileg ezt meg is mutatja a rendezői változatban, mivel ott állítólag nagyobb szerepet kap a hadvezér és Josephine kapcsolata. 

 

Bár a Napoleon sokszor vagdalózónak hat és hagy némi hiányérzetet, mégis egy látványos és epikus mű.

 

ems_chjklwvtcy1hc3nldhmvbw92awvzlzu2nzuxmtgyltfkmdgtndhjyi05mtu4lwflywrmnmm5zjyxnc5qcgc.jpg

süti beállítások módosítása