Az utóbbi években szerintem Guy Ritchie munkássága eléggé hullámzó volt. Pár esztendeje megcsinálta az Úriemberek című filmet, Matthew McCoanughey, Charlie Hunnam és Colin Ferrell főszereplésével. Ami szerintem elég jól sikerült. Nemrég pedig leszállította Jake Gyllenhaalal a Covenantot (nem az Alient), ami viszont nem lett túl erős. Most pedig jött az Úriemberek sorozat a Netflixre.

Kissé az előbbiek miatt nem tudtam mire számítsak. Bár a cím miatt bizakodó voltam. Aztán a casting kirajzolódása után ismét támadtak aggályaim. A szappanopera hatású főszereplővel, Theo James-el sem voltam kibékülve. Ahogy a női főhős, Kaya Scodelario kiválasztása sem tűnt a legerősebb döntésnek. Mint kiderült, mindkét esetben tévedtem. Ha már színészek, akkor pedig ki kell emelnem Vinnie Jones-t, aki egyáltalán nem a tőle megszokott karaktert hozta. Mindezt pedig zseniálisan tette. Elég jól jellemzi a karakterek és színészek erejét az, hogy Giancarlo Esposito mintegy másodhegedűs szerepkörben tetszeleg.

Ahogy a birtokot bérbe adó családnak, úgy nekem is hamar leesett, hogy ez nem egy Bridgerton család lesz. Már az első részben bedurrantott a csirkejelmezes durrogtatás és ezzel együtt az is világossá vált, hogy ez egy hamisítatlan Guy Ritchie termék lesz. Ráadásul ebből is a jobbik fajtát kaptuk. Már az első epizódok is sejtettek egy nagyon jó kis történetet de ahogy haladt előre a story, úgy vált egyre egyértelműbbé,hogy ez különlegesen stílusos és szövevényes sorozat lesz. Minden rész emelte a tétet. Minden egyes epizódban találkozhattunk valami nagyon extra dologgal. Emellett a fősodor és szépen hömpölygött és figyelemmel tartott. 

Az egész elképesztően elegáns, mégis elborult. Nem volt gyáva és mindent meg mert húzni, amit meg kellett. Ritchie nem volt rest visszanyúlni korábbi műveihez. Elég csak a birtok alatt lévő marihuána ültetvényre vagy a boxmeccsekre gondolni. Lehet erre úgy tekinteni, mint biztonsági játékra. Elvégre ezek a sémák működtek már korábban is. De valahogy Ritchie ezeket úgy fűszerezte meg, hogy frissen hatottak.

Kivételesen jó húzás volt az, hogy több szál sem futott ki oda, ahová általában szokott egy ilyen történet cselekménye. 

Az Úriemberek tehát számomra az utóbbi időszak nagyon kellemes meglepetése és egyben legélvezhetőbb sorozata.

A birodalom lehet, hogy borzong, én biztos nem, az új Szellemirtók film hallatán.

Ennek köze lehet ahhoz is, hogy a régi filmek sem a kedvenceim. Valahogy nem abban a korban találkoztam vele, amikor el tudott volna varázsolni akár a horror szelete vagy a humora. Erre jött még egy lapát az új feldolgozás képében. Amiben bár a mindig szerethető Paul Rudd is színre lépett, mégsem lepett meg. Egy üres egyszernézős alkotás lett. Most pedig napokon belül megérkezik a magyar mozikba is a Borzongás birodalma alcímet kapó új rész. Egyébként képi világban nem tűnik rossznak. Persze technikailag egy normál vagy magasabb költségvetéssel rendelkező, 2024-es filmnél ez már szinte alapkövetelmény. De úgy,mint atmoszféra teremtés is működhet ez a fagyos világ. Ehhez sajnos a műanyag szellemek fognak valószínűleg társulni és persze ez nem egy horror de akkor is kidob az élményből ha valami gagyi. A karakterekkel sem voltam kibékülve. Paul Rudd és a kiscsaj rendben voltak de a Stranger Thingsből CSÚNYÁN kinőtt csávó nem működött nálam. Plusz szerintem a nagy öregek visszahozatala olcsó menekülőút akar lenni.

Szóval szerintem az új Szellemirtók film semmi újat nem fog tartogatni magában. Egy újabb üres feldolgozással "gazdagodunk".

Alex Garland egy elég meglepő témájú filmmel áll elénk.

Első blikkre nem hangozhat túl izgalmasan a politikailag szemben álló USA államok konfliktusa. Na ha ehhez hozzáadjuk,hogy komoly akciózás is társul mellé, akkor már izgibb. Plusz a tortára a cseresznye Alex Garland neve. És innentől kezd számomra igazán izgalmassá válni ez a film. Ugyanis nekem egy nagy kedvencem az említett rendező által készített Expedíció című film. És ha ehhez hasonló lesz ennek a filmnek az atmoszférája, akkor engem már megnyert. 

Szóval szerintem a Civil War mindenképpen egy különleges filmalkotás lesz. Az ilyen típusú filmekkel az az egy baj van, hogy egyetlen bananhéjon is elcsúszhatnak.

A Wheelman egy Netflixes cucc. Érdekes, hogy Netflixen már nem találod meg.

Emellett azért még van érdekes tulajdonsága ennek a filmnek. Pl. hogy Frank Grillo a főszereplője és nem egy B kategóriás filmről beszélünk. Na meg az, hogy szinte az egész alkotás egy kocsi belső terében játszódik. Illetve onnan kapunk kitekintést az eseményekre. Az eseményekre amik szépen sorjáznak és többnyire izgalmas is ettől a film. Nekem azért volt bajom néha az operatőri munkával. Nem mindig volt jó nézni ezt a filmet. Grillo játéka egyébként rendben van. És sokat segít a film végső megítélésén,hogy rövid. Így bár nem mindig hág tető fokára az izgalom, elpörög.

Szóval a Wheelman egy különleges alkotás a kivitelezését tekintve. Viszont semmilyen más szempontból nem az.

A Mesterséges értelem egy nagyon elgondolkodtató filmnek indul és az is marad végig de sokkal több is lesz egyben.

Ehhez rengeteget hozzáad Steven Spielberg rendezési stílusa. Amiatt az egyik kedvenc rendezőm Spielberg, hogy elképesztően élvezetes és magával ragadó módon tud átadni történeteket. Így tette ezt a Mesterséges értelem című filmmel is. Adott egy nagyon érdekes filozofikus kérdés. Mindezt pedig beleágyazza egy rettenetesen élvezhető fantasy-kalandfilmbe, aminek az első fél óra után szinte minden perce marha szórakoztató. Amellett, hogy az egész lényegi kérdés végig ott lebeg az egész fölött. Majd a végén egy szívszaggató dolog is belefért. Emellett amit még kiemelnék az az, hogy szerintem nagyon hangulatosan néz ki a film. Plusz Jude Law-t én régen nem szerettem de egyre több olyan szerepével találkozom, amivel megkedvelteti magát velem.

Szóval egy nagyon jó élmény volt ez a film. Amellett ,hogy egy nagyon komoly témát boncolgat és visz érzelmi útra.

Van egy szabályom, ami a sorozatokra vonatkozik: minden szériának szeretnék adni legalább két részt a bizonyításra. Na az egy dolog,hogy én ezt szeretném. A másik dolog meg az, hogy lassan minden sorozatepizód 1 órás és van amelyikről ennyi idő alatt bőven kiderül, hogy nem érdekes a számomra. 

Ebben az esetben majdnem ez történt. Azért csak majdnem, mert nem csak az derült ki ezalatt az egy órás kezdő epizód alatt, hogy nem fog érdekelni engem a Paraziták. Hanem az is, hogy szerintem ez egy gagyi szar. Kezdjük ott, hogy eleve szó volt arról miszerint a CGI gyenge. Nehezen de szenet tudnék hunyni fölötte ha a story megérdemelné. De egyrészt ez a CGI nem hogy gyenge, kifejezetten fosul néz ki. Ne haragudjatok de mik azok a himbálózó szemgolyók? Katasztrófa. Emelett sem izmos technikailag a sorozat. De mondom, ha a történet jó lenne... De nem az. Konkrétan olyan karaktereket mutat be össze-vissza, akik egyáltalán nem érdekesek. A főszereplő csaj parazita-szinkronja meg nagyon rossz.

Szóval nekem bőven elég volt egy rész ahhoz, hogy eldöntsem, nem szánok több időt a Netflix Zs-kategóriás Men in Black sorozatára.

Az Utóhatás egy megtörtént eseményen alapuló dráma. Amiben elég szokatlan szerepben láthatjuk Arnold Schwarzeneggert.

Én kifejezetten örülök annak, hogy Arnold ilyen szerepet is bevállalt. Főleg mert egész jól áll neki. Kiváltképp a film vége felé amikor már egy kicsit jetis a figura. De teljesen érthető okokból. Ugyanis amin ennek az embernek keresztül kell mennie az letaglózó. Szörnyen fájdalmas és ezt Arnie egyébként egészen jól át is adja. De nem ez az amiért ez a film szerintem igazán jó. Hanem azért a bizonyos másik szálért. Alapból jó ötlet volt két vonalon futtatni a storyt. De az, hogy a repülésirányító szála ennyire erős lett még jobb. Szabályosan megterhelő.

Szóval az Aftermath egy meglepő műfajú film a főszereplőt tekintve. És meglepően jó is.

Mivel nemrég kikerültek az első képek az új Oroszlánkirályból, ezért alkalmasnak találtam az időpontot arra, hogy leírjam a véleményem a második film érkeztéről. De méginkább az elsővel szembeni népharagról.

Azt szerintem senkinek sem kell elmondani, hogy közutálat tárgya a 2019-es Oroszlánkirály feldolgozás. Az viszont új infó lehet, hogy van olyan, aki nem vélekedik teljesen úgy mint a nagy többség. Én ugyanis nem utálom az Oroszlánkirály "élőszereplős" verzióját. Felesleges volt? Igen! Pénzeszsákként tekintettek rá? Igen! Szomorú,hogy mindezt egy olyan alapanyaggal tették meg ami sokunk gyerekkorának meghatározó alkotása és élménye volt, köztük az enyémnek is? Igen! De vannak olyan dolgok amiket nem értek. Például,hogy a technikai megvalósítást kevesen ismerik el. Vagy hogy a történettel igazából nincs gond, mivel echte ugyanaz mint a mese storyja. Itt-ott kis kibővítésekkel. Persze innen megint vissza lehet kanyarodni ahhoz, hogy akkor minek. Lové. Egyértelmű. Igen itt meg ahhoz,hogy ez szomorú. Értem. Így is van. De amit végképp nem értek az az, hogy a legtöbben a fotórealisztikus megvalósítást ekézik. Jobban örültetek volna szélesen vigyorgó oroszlánoknak és grimaszoló varacskos disznónak? 

Szóval nem azt mondom,hogy ez a film kifejezetten jó. Vagy azt,hogy több lettem tőle én vagy akár a filmvilág. Sőt, hót felesleges volt megcsinálni. De engem nem bánt és együtt tudok élni a létezésével. Az, hogy a második rész érkezik, kézenfekvő volt mivel sikeres lett az első. És majd pont a Disney hajt fejet és nem készít folytatást egy sikerfilmhez, aha. Bár az első képek nem túl biztatóak és a film valószínűleg már akkor el lesz temetve amikor megjelenik, engem érdekel Mufasa storyja. Hátha ki tudnak hozni belőle valami érdekeset. Én nem nagyon szoktam előzetesen úgy neki menni egy filmnek,hogy gyűlölöm úgy , hogy még egy képkockát sem láttam belőle. 

Sokan ekézik a 2000-es évek rom-comjait. És persze van cseresznyés tejben áztatott epres nyáltenger, nem is egy. De ami egy kicsivel inkább a humor irányába megy el, azt én simán beválasztom komfortfilmemnek. A Bolondok aranya majdnem ilyen.

Azért majdnem mert ez egyrészt nem igazán rom-com. Inkább csak com, abból pedig nem a legerősebb. El lehet rajta mosolyogni de a rekeszizmodnak semmi baja nem lesz tőle. Valamint ami nagyon zavar az az, hogy kifejezetten gagyi dolgok is vannak benne, ami rengeteget ront a hangulaton. Lehetne ez egy vicceske, kincskeresős story egy se veled se nélküled párral a főszerepben, amely pár egyik tagja a romantikus komédiák koronázatlan királya Matthew McCoanughey. Persze ez szitokszó is sokszor de én elvagyok ezekkel a szerepeivel is főleg,hogy tudom mit tett le az asztalra ezek után. De visszatérve a gagyiságra. Így nem lehet, hogy Tapsi Tatának hívják a főgenyát. Meg egy ilyen mellékszereplő eltartott cicababával, akinek a karaktere rettenetesen túl van tolva. És nem a vicces módon. Hanem az idegesítő módon. Ami még javít a hangulaton az a táj, ahol a film forgott.

Szóval összességében nem tudom komfortfilmnek nevezni a Bolondok aranyát de egy vasárnap délutánra megfelelő.

Bő 10-15 évvel ezelőtt elég jó kis vígjátékokkal voltunk ellátva. Elég csak a Másnaposokat említeni ami korszakalkotó volt. Vagy a Trópusi vihart, ami addig ismeretlen területre kergette a metát és elhozta nekünk Kirk Lazarust a zseniális Robert Downey Jr. megformálásaban. A nem kevésbé fantasztikus Speier Dávid szinkronmunkájával megspékelve. De utána szépen lassan eltűntek a vígjátékok a mozivásznakról.

Persze a humor szubjektív, így nagyon nehéz olyat alkotni ami egyöntetűen elnyeri a közönség tetszését. A nagyvásznon csalogatóbb volt a fantasy és sci-fi műfaj alkotóinak, hogy óriási képen, elképesztő hanggal mutassák meg műveiket. A moziterem sötétje pedig hívogató volt a horror alkotóinak, hogy fantasztikus atmoszférát teremtve vagy éppen olcsó jump-scarekre építve ijesszék halálra a közönséget. És még sorolhatnám. De valahogy a komédiák eltűntek a moziból. Pedig nagyon kevés jobb dolog van annál, mikor az egész terem együtt nevet, sírva röhög. 

A közelmúltban már voltak életjelek. Mitöbb, sikerek! A Barátnőt felveszünk és az Imádlak utálni szintén jól termeltek és a nézők tetszését is elnyerték. Pedig nem voltak kiemelkedően jó alkotások. Persze, rendben voltak, én is sokat nevettem rajtuk. De közel sem emlegethetőek egy lapon a fentebb említett alkotásokkal. És valami olyasmi hiányzik nagyon! Persze tényleg nagyon örülök mind a Barátnőt felveszünk, mind az Imádlak utálni megjelenésének. Mert ezek jelek és kezdeményezések arra, hogy a vígjáték műfaja visszatérhet a nagyvászonra! Én nagyon remélem,hogy így lesz és azt is, hogy nemsokára kapunk egy-két olyan szintű cuccot, amitől tényleg rekeszizomlázunk lesz!