Én elég szkeptikus vagyok a magyar filmekkel szemben. Épp ezért esett annyira jól a Semmelweis.

Ez az a film ami megérdemelte azt a mozis menetelést amit magáénak tudhat. Számomra a legnagyobb probléma a magyar filmekkel általában a túlművészieskedés. A vontatottság. A modoros dialógusok és azok még modorosabb előadásmódja. A Semmelweisben ezek nem igazán tetten érhetőek. Bár a főszereplő néha betanult hatással adta elő a dialogjait, kárpótolt érte a mimikai és non-verbális játékával. Az operatőri munka nagyon rendben volt ami sokat dobott a filmen. A díszletek is rendben voltak. Bár lehet egy-két magyar kórházat át se kéne alakítani ahhoz, hogy hatásosan meg tudja jeleníteni az adott kor egészségügyi intézményeit. Nem tudom, hogy a szerelmi szál mennyire volt valós történéseken alapuló de dramaturgiailag feleslegesnek éreztem. Ellenben maga a női karakter kellett ahhoz, hogy a történet működjön. Amely történet a valós események tekintetében alapból is erős de mint forgatókönyv is jól van megírva. Feszült és nem érezni a két órás játékidőt. A színészi játékok bár néhol csikorognak, nagyrészt rendben vannak.

Összességében a Semmelweis egy kiemelkedő magyar alkotás és jó lenne ha legalább ilyen színvonalú művek születnének kis hazánkban. De van ennél még feljebb is szerintem.

A nagy erő nagy felelősséggel is jár. Aki látott már két Pókember filmet annak nem kell elmondani ennek a mondatnak a jelentőségét. De nem csak Peter Parkernek nyomta nehéz súly a vállát, hanem ennek a filmnek is 

Ugyanis az Idegenben volt az első film a Végjáték után. Ami ugye egy rettentően jó és epikus lezárása volt az Infinity Saga-nak. Az ehhez tartozó elvárásokat kellett volna továbbvinnie Tom Hollandnek és az Idegenbennek. Kissé metaforikus, hogy Tony Stark halála után némileg azzal próbálkozik Tom Holland hálószövője, amivel az adott rész is: megfelelni az elvárásoknak és talpon maradni. Egészen eddig arról írtam, amit talán lehet a filmről gondolni. Most leírom amit én gondolok.

A Pókember-Idegenben egyáltalán nem olyan nagy volumenű,mint a Végjáték vagy akár a Végtelen háború. De nem is kell annak lennie. Ez annak ellenére,hogy van benne gyász és elmúlás, egy könnyed és elég feel good film. A maga szintjén szórakoztató és a látvány sem rossz. Holland Parkere szerethető és a szerelmi szál aranyos. Helyenként elég vicces is a film. Főleg amikor meglátom Jake Gyllenhaal-t a fején egy akváriummal. De viccet félretéve, nincs ezzel a filmmel semmi baj. Csak nem szabad túl sokat várni tőle.

Austin Butler korunk egyik legnagyobb színésztehetsége aki nem is olyan régen ragyogott fel Hollywood egén.

Számomra olyannyira fényesen csillog, hogy konkrétan a kedvenc színészem lett. Ennek három kifejezetten erős alakítás az oka. Részben. Nézzük ezeket sorban.

Senkit nem fogok meglepni azzal, ha elmondom,hogy az Elvis hívta fel a figyelmemet Butler-re. A film maga is tetszett és Buz Luhrman alkotó módja is tetszetős de sehol nem lett volna ez az egész Austin Butler nélkül. Ahogy konkrétan életre keltette Elvist az valami szenzációs volt. És ezt nem leginkább azért mondom mert annyira hasonlított a Királyra mind külsőben, mind attitűdben. Nem, mert én nem foglalkoztam olyan sokat Elvis pályájával,hogy legyen összehasonlítási alapom. Egyszerűen azért mert az a zsigeri erő és esszenciális játék amit Butler lerakott az asztalra arra késztetett, hogy én meg az államat rakjam le a padlóra. Arra a padlóra, amit szépen, stílusosan és elképesztően szórakoztatóan mosott fel velem.

Ezután szinte egyszerre nyűgözött le két szerepével is a fiatalember. De akkor kezdem a mozis fronttal. A Dűne második részében Feyd-Rautha Harkonnen-t keltette életre a majdnem felismerhetetlenre maszkírozott Butler. Azért csak majdnem, mert még ezen a sminken és a zseniális fekete-fehér bemutatkozó jeleneten is átsugárzott az a zsenialitás. Hihetetlenül erős alakítást nyújtott. Annyira,hogy egy ennyire epikus műben egyértelműen vitte a show-t úgy is, hogy kb. 20-25 perc játékideje volt. Hihetetlen mennyire durván hozta az elvetemült és pszichopata állatot. 

A harmadik alakítás pedig a Levegő uraiban volt látható. Ez pedig azzal járult hozzá sikeréhez a szememben, hogy itt kellett a leghétköznapibb alakítást nyújtania (nyilván az első kettőhöz képest) és tokkal-vonóval hozta le ezt is. Amikor nem egy színes, lüktető világban kell egy showmant, vagy egy kies, szikár tájon egy vadállatot, akkor egy hétköznapi srácot alakít annyira őszintén és mégis tekintélyt parancsolóan. 

Szóval Austin Butler szerintem egy hihetetlenül tehetséges átalakuló művész. Aki emelett elképesztően komolyan veszi a szerepeit és nem rest improvizálni sem. Legyen az akár egy merész csók a Dűne második részében. Úgy érzem ettől a fiútól még rengeteg nagy játékot láthatunk. Alig várom a Bikeriderst.

A Netflixre érkezik a Paraziták-A szürkeség című ázsiai sorozat.

Egyfajta Vonat Busan-ba és Resident Evil mixnek tűnik első blikkre a sorozat. Ez jelenthet jót is és rosszat is. Ha mindkettőnek csak az alapvetését hozza magával,akkor mindenképpen örülhetünk. Ha már az előbb említettek továbbgondolt verzióit vagy éppen nem túl erős folytatásaik szellemiségét, az már lehet baj. A probléma, ami már adott, az állítólag az elég gyenge CGI. Igaz a történet lényegesebb. De azért elég izmos story kell ahhoz, hogyha nagyon rossz a CGI, akkor azt a rossz megítélést elnyomja a cselekmény.

Mindenesetre engem már az ilyen fertőzöttes, zombis téma alapból érdekel. Nyilván nem számítok egy The Last of Us-al de lehet ebből egy kellemes kis cucc is akár.

A legtöbb "Mit várok tőle?" írás úgy születik, hogy nem nézek előzeteseket.

A Majomember Dev Patel első rendezése. Így lehet, hogy egy tök egyedi látásmódot ismerünk meg.

De ennek a látásmódnak lehet egy nagyon jó hátszele, ugyanis producerként Jordan Peele is felügyelte a film elkészültét. Amely munkálat igencsak viszontagságos volt. Patel elmondása szerint ugyanis nagyon hányattatott sorsú volt maga a forgatás is de már a film létrejöttének alapjait is elég nehéz volt lefektetni. Ennek szellemében talán egy szívből melengetett szerelemprojektet láthatunk majd. Amiben túlnyomó részt inkabb practical effect lesz és nem CGI. Valamint nem egy hang azt rebesgeti, hogy egyfajta John Wick életérzés lengi majd át a művet.

Ezek az infók egyébként mindenképpen bizakodásra adnak okot és reméljük egy zsigeri akciófilm született Patel elméjéből, Jordan Peele áldásával.

A legtöbb "Mit várok tőle?" írás úgy születik, hogy nem nézek előzeteseket.

Én a régi Ómenek közül az első kettőt láttam. Abból a Richard Donner rendezte első film tetszett. A második nem. De úgy érzem ezeknek semmi nyomát nem fogjuk érezni az új alkotáson.

Az Első ómen egy apácás story lesz. Ebből már kaptunk egy adagot az Immaculate képében 1-2 hete. Valószínűleg az egy egyedibb alkotás lett és valószínűleg maradandóbb is. Az Első ómennel kapcsolatban azok az érzéseim,hogy egész egyszerűen felül arra a vonatra, amire sok új horrorfilm: feldolgoz valamilyen szinten vagy inkább kihasznál egy 70-es, 80-as évekbeli nagy címet és semmi többletet nem ad hozzá. De remélem tévedek és egy jó kis horrorfilmmel gazdagodunk.

Szó szerint berombolt a mozikba a szörnyes franchise legújabb darabja. Érthető ez a film stílusára és az amerikai bevételekre is. Pénzügyileg tehát büszke lehet magára a Legendary -még akkor is ha Magyarországon a jó időnek köszönhetően kevésbé volt kelendő portéka az óriások szövetsége- de vajon minőségben is megüti azt a bizonyos szintet? Erről írom le a véleményemet.

Nálam azt a szintet mindenképp megütötte, amit elvártam tőle. Egy szórakoztató zúzda. Kinézetre szerintem rendben van, bár láttunk már szebb és részletesebben kidolgozott filmet és lényeket is. A harcok látványosak és mindenképpen hangosak voltak. Nekem egy idő után talán már bántotta is a fülemet. Annak kifejezetten örültem,hogy a filmbe belecsempésztek némi érzelmet is. Ha már állatokról vagy valami azokhoz hasonló lényekről van szó, én hamar fogható vagyok. Egyébként a berombolásról még annyit, hogy nagyon beindul a film és ez kifejezetten jót tett neki. Igaz, nagyon nem lett volna már értelme rejtegetni Kongékat, ugyanis már nincs sok rejtély a jelenlétükben. Ennek ellenére mégsem próbáltak ráerőltetni a filmre olyan tulajdonságokat amik egész egyszerűen nem álltak volna jól neki. Nem kell benne mélyenszántó gondolatokat keresni és óriási megfejtéseket találni. Ami talán baj, igen. De egy Godzilla x Kongtól tegye a szívére a kezét aki ezt várta. Egyébként Godzilla ide, Kong oda, Lajcsi amoda, a legnagyobb badass a kiscsaj volt.

Szóval tulajdonképpen én azt kaptam a Godzilla x Kongtól,amit vártam. Egy szórakoztató, popcorn ropogtató mozit. És egy olyan nézőközönséget akik kétszer is tudtak azon a "poénon" röhögni hogy: Tomi, ne fingjá má!

A Brightburn egy kissé komolyanvehetetlen, mégis érdekes alapszituval rendelkező film. Amiben rejlett potenciál, csak benne is maradt.

Vannak a filmnek erősebb szegmensei és kifejezetten bátor pillanatai is. Csak ezek kissé idegenek az egész cselekménytől és nem működik egy homogén egészként az alkotás. A folytatás reményében lett befejezve de nem meglepően, bukás lett. Szóval érthető módon valószínűleg nem erőltetik a folytatást és igazából én nem is igénylem. Főleg mert ennél idegesítőbb fejű gyereket nehéz lett volna találni.

A Képzeletbeli a Blumhouse új produkciója. Ezúttal nem egy animatronikus baba, hanem egy plüssmackó terrorizálja az embereket. Vagy mégsem?

Ez a film tipikusan olyan, hogy láttam aztán jólvan. Semmi extrát nem mutat pozitív irányba. Ellenben van pár nagyon idegesítő negatív tulajdonsága. Pl. engem nagyon zavart az emberi kapcsolatok zavaros és erősen hiányos bemutatása. Aztán a film igazából szarul néz ki. Annál a bizonyos szegmensnél ahol CGI használatára volt szükség meglátszott, hogy nem voltak a helyzet magaslatán. Aztán Sanci amikor már bedühödött, olyan külsőt öltött amit Rhys Frake-Waterfield is megirigyelne. 

Kicsit sajnálom,hogy megint és az utóbbi időben egyre többször csalódnom kell egy Blumhouse cuccban. Remélem ez a tendencia nem folytatódik.

Régóta érdekel valamilyen szinten ez a film. De sosem volt prioritás. Igazából azt sem tudtam teljesen miről szól. Ezért is történt, hogy nagyon meglepett.

A történet ugyanis egy nagyon komoly témát jár körbe de mindezt meglepő módon teszi. Bár az a dolog amin a főszereplő keresztül megy, egy nagyon nehéz szituáció, nekünk nézőknek nem helyeznek ólom súlyokat a vállunkra. Épp ellenkezőleg. Ez egy rettenetesen feel good film! És ez annyira jólesett. Persze megvannak a maga drámai pillanatai és annyira tökéletes az,hogy éppen azok szerencsére nincsenek elvicceskedve. Így folyamatosan érzed Simon Spier lelkiállapotát. Egyébként Nick Robinsont én sosem tartottam túl nagy tehetségnek de ebben a karakterben nagyon jól működött. Egyébként nem egy későbbi tini-sorozat szereplőit látni a filmben. Jó ajánlólevél lehetett a Love,Simon. 

Szóval ez egy elképesztően feel good film, ami azért nem felejti el komolyan venni az alapszituációt. Azt írtam az alcímben, hogy valahogy így kéne. Simán érthetném ezt a filmre is de leginkább arra a jelenetre gondoltam, ami a körhintánál történik. Ahogy ott reagálnak az emberek, na valahogy így kéne!