FilmFun

FilmFun

Random review: Pókember-Idegenben

2024. április 04. - CriticKrisz

A nagy erő nagy felelősséggel is jár. Aki látott már két Pókember filmet annak nem kell elmondani ennek a mondatnak a jelentőségét. De nem csak Peter Parkernek nyomta nehéz súly a vállát, hanem ennek a filmnek is 

 

Ugyanis az Idegenben volt az első film a Végjáték után. Ami ugye egy rettentően jó és epikus lezárása volt az Infinity Saga-nak. Az ehhez tartozó elvárásokat kellett volna továbbvinnie Tom Hollandnek és az Idegenbennek. Kissé metaforikus, hogy Tony Stark halála után némileg azzal próbálkozik Tom Holland hálószövője, amivel az adott rész is: megfelelni az elvárásoknak és talpon maradni. Egészen eddig arról írtam, amit talán lehet a filmről gondolni. Most leírom amit én gondolok.

176.jpg

A Pókember-Idegenben egyáltalán nem olyan nagy volumenű,mint a Végjáték vagy akár a Végtelen háború. De nem is kell annak lennie. Ez annak ellenére,hogy van benne gyász és elmúlás, egy könnyed és elég feel good film. A maga szintjén szórakoztató és a látvány sem rossz. Holland Parkere szerethető és a szerelmi szál aranyos. Helyenként elég vicces is a film. Főleg amikor meglátom Jake Gyllenhaal-t a fején egy akváriummal. De viccet félretéve, nincs ezzel a filmmel semmi baj. Csak nem szabad túl sokat várni tőle.

004.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmfun.blog.hu/api/trackback/id/tr3218370905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása